Kardiológiai kutatások

1. Nagy Viktorral, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Hematológia Klinikájának osztályvezető főorvosával készült interjúból:

’Merre tart a kardiológia invazív és gyógyszeres téren? Milyen fejlesztések várhatók, mi izgatja most a tudományt?

Kisgyerekként tátott szájjal figyeltem a Holdra szállást. Úgy tudom, hogy az ezt a technikai bravúrt végrehajtó NASA akkori számítógéppark-kapacitása egy jól fejlett mai mobiltelefonét éppen csak elérte, vagy talán valamivel meghaladta. A technikai fejlesztés lehetőségei tehát a csillagos eget ostromolják. Pár példa. Ha a beteg szíve vulgárisan fogalmazva „tönkremegy”, akkor nem azt mondjuk a családnak, hogy menthetetlen, nem segít már gyógyszer. Vagy ha a sebész műtét közben addig operálja a szívet, amíg már nem marad varrható terület, akkor nem tárja szét sajnálkozva a kezeit, kikapcsolva a keringést fenntartó rendszereket, hanem műszívet implantálhat. Ezek a szerkezetek egyre kisebbek és egyre hosszabb ideig működnek, az energiaigényük pedig apró akkumulátorokkal fedezhető. A beteg tehát esélyt kap kivárni a szívtranszplantációt.

A pacemakerek is egyre kisebbek, számítógépes rendszereikbe egyre bonyolultabb technikai-vezérlő megoldások programozhatók, vagyis a szívritmus diagnosztikája és vezérlése egyre egyszerűbbé válik. Az akkumulátorok kicsik, hosszú életidővel rendelkeznek, és töltésük vezeték nélkül is megoldható.

A katéteres aritmiasebészet rohamosan fejlődik. A katéteres koszorúér-beavatkozások az egyszerű tágítókatéterek után már rotablátor plakkfúró és szívórendszerekkel is történhetnek, bevezették a felszívódó stenteket, és az arra technikailag alkalmas esetekben a szívbillentyűk katéteres kezelése-implantációja is megoldott.

A szív, a koszorúér, valamint a perifériás érrendszer képalkotó vizsgálati technikája forradalmian változik. A bevezetett kalcium SCORE számolás segít a kockázatfelmérésben, és elvégezhető a koronarográfia során épnek talált koszorús erek további „kisér”-vizsgálata. Tehát, ha a betegnek típusos angina pectorisa van, de a katéterezés során a subepicardialis koronáriarendszere ép, akkor további képalkotó vizsgálatokkal fel lehet deríteni a vékony koszorúérrendszer funkcionális betegségét is. Nagy felzúdulás volt akkor, amikor az Európai Kardiológusok Társasága a koszorúérbetegek nem invazív kivizsgálását koronária-CT-vel javasolta kerékpár- vagy futószalag-terheléses EKG helyett. Pár év után, bár a várakozási idő még hosszú, érdemben mégis koronária-CT-t végzünk.

Az új gyógyszerek felsorolása helyett inkább arra hívom fel a figyelmet, hogy a klasszikus kockázati tényezők megtartása és felmérése mellett genetikai vizsgálatokkal előre lehet majd jelezni már fiatalabb korban is a várható kardiovaszkuláris betegségeket, és a védőoltásokhoz hasonlóan vakcinákkal lehet majd kezelni a dyslipidaemiát, a cukorbajt vagy akár a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert.

A felsoroltak nyilvánvalóan irgalmatlanul sok kutatási-fejlesztési pénzt visznek el, ráadásul egyes beavatkozásokat a szükség ellenére a biztosító nem is finanszíroz.

Milyen a kardiológiai és a hipertóniagondozás helyzete, a beteg-együttműködés, a szakmai és szervezeti feltételek?

Nekem az a vesszőparipám, hogy azt a betegséget lehet jól kezelni, amelynek az elterjedtségét és a kezelésével kapcsolatos orvosi tudást-hozzáállást pontosan ismerjük. A kardiovaszkuláris betegségek hazai elterjedtségéről, kezeléséről korábban nulla ismeretünk volt, és csodálkoztunk, hogy milyen nagy a halálozás. Azután jöttek a kisebb, egyáltalán nem reprezentatív felmérések adatai, és meglepődtünk, hogy milyen sok a hipertóniás, milyen kevesen érik el a célvérnyomást, milyen sokan dohányoznak az országban, mennyi a diabéteszes, milyen kevesen kapnak statint, bár kellene szedniük. Egy reprezentatív felmérésből kiderült, hogy az 55–65 év közöttiek kb. 50%-a hipertóniás. Ez azt jelenti, ha pl. az egészségügyi miniszter és párja ennyi idős, akkor egyikük a statisztika törvényei szerint hipertóniás, de ha ők nem, akkor a szomszéd biztosan…

Azután a törvény szerint a Magyar Szívinfarktus Regisztert az ellátóhelyeknek fel kellene tölteniük a betegekkel. A feltöltés sajnos nem teljes. Pedig éppen a regiszterből tudtuk meg, hogy a sikeres PCI után viszonylag kedvezően alakuló korai infarktusmortalitás a hasonló svéd adatokhoz képest pár hónap után már erőteljesen romlik, és elsősorban azért, mert a gondozást végzők vagy nem írják fel a koronária-PCI után szükséges gyógyszereket, vagy ha fel is írják, a betegek nem váltják ki őket.

A jövő kardiológiai, de ne szűkítsünk, inkább egészségügyi gondozói ellátását teljesen meg kell változtatni. Az anyagi lehetőségekről és a szabadidőről fentiekben már kifejtettem a véleményem, a rendszerről tizenkét bőrt nem lehet lenyúzni. De ha a jövőt nézzük, akkor változtatás kell, ez nyilvánvaló. Az orvosi vizitnek az egyenrangúak konzultációjába kellene átalakulnia, az orvosi tekintélyelvűséget el kell felejteni. A betegnek elképzelése sincs a betegségéről, ezért betegtovábbképzéseket kellene szervezni (nem orvosi feladat!) azért, hogy ne a szomszédtól, a hamis prófétáktól, pláne ne a becsapásra szakosodott internetes oldalaktól ismerje meg a saját betegségét. Az önvérnyomásmérésnek, a vércukormérésnek, a diétásnapló vezetésének, a testmozgásnak szabályai vannak, a tennivalót igénylő betegségjeleket is meg kell tanulni. Az internetet, okoseszközöket egyre többen használják, ez pedig a gondozás nagy lehetősége, tessék kihasználni!

Hogyan látja a szakmai utánpótlás helyzetét? Mit tesz a szakma azért, hogy itthon tartsa a fiatalokat?

Első és legfontosabb dolog, a megfelelő graduális képzés. Az egyetemi orvosok nem kapnak oktatási, pszichológiai felkészítést, és ennek szinten tartását a nagybetűs oktatáshoz. A medikus pedig nem unatkozhat a gyakorlaton, mert akkor a rendelésen is csak azt várja majd, hogy mikor lesz vége. A fizetés emelése és az itthonmaradási kötelezettség egy ideig nyilván itthon tartja a fiatalokat, de ehhez más is kell. Kell a családi szeretet, összetartozás. Kell a tágabb környezetben uralkodó pozitív légkör, és kell a szakmában a mester, aki magas színvonalon megtanítja az egyetemről kikerült fiatalt a szakmára, és akire emberként, segítő barátként mindig számíthat.’